HASZNOS WEBOLDALAK
DTKH ügyfélszolgálat
MÁV jegyvásárlás
MVM Next Online ügyintézés
nav-sajtokozlemeny-logo

Hasznos tanácsok gépjárműadó-ügyintézéshez

A gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatok 2021. óta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hatáskörébe tartoznak. A tapasztalatok szerint sokan tévesen a NAV-nál szeretnék jelezni a gépjárművel kapcsolatos tulajdoni változásokat, illetve nem a megfelelő csatornákon próbálják adóügyeiket intézni. A NAV többféle kényelmes megoldást kínál a gépjárműadó-ügyek intézésére is, érdemes élni az elektronikus felületek által nyújtott előnyökkel.

A tapasztalatok szerint sokan a kormányablak, illetve okmányiroda helyett tévesen a NAV-hoz szeretnék bejelenteni, illetve a megfelelő szervnél tett bejelentés mellett az adóhivatalnak is jeleznék a gépjármű tulajdonjogában történt változást, valamint a gépjármű forgalomból történő kivonását vagy forgalomba helyezését. Erre azonban nincs szükség, mivel az adóhivatal automatikusan megkapja a járműnyilvántartás adatait, illetve az évközi, adókötelezettséget érintő változások listáját. A tulajdonjog-változást nemcsak a vevőnek, hanem az eladónak is be kell jelentenie a kormányablaknál.

Aki rendelkezik KÜNY-tárhellyel (azaz van ügyfélkapus regisztrációja), annak a NAV az értesítéseket elsődlegesen ezen a csatornán, elektronikusan juttatja el. A https://tarhely.gov.hu linkről elérhető hivatalos elektronikus tárhelyre kapott küldeményekről a megadott e-mail címre értesítés érkezik. A korábban letöltött, gépjárműadó-kivetésről szóló határozat, értesítés online lekérdezhető a NAV Ügyfélportálon, akkor is, ha a dokumentumot nem helyezték tartós tárba és az már a KÜNY-tárhelyen sem érhető el.

Elektronikus értesítéskor a hivatal nem küld csekket, az adó legegyszerűbben online bankkártyás fizetéssel vagy átutalással rendezhető. Csekk postázása kérhető sms-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon – az sms-ben a „CSEKK” szó után szóközt kell tenni, majd az adóazonosító jelet kell beírni –, valamint a 1819-es telefonszám hívásával (3-as menüpont). A benyújtott igényre a NAV a csekket elsősorban a levelezési címre, ha az nincs bejelentve, akkor a tartózkodási helyre, és ha az sincs bejelentve, akkor a lakóhelycímre postázza. Az igényelt csekken nem szerepel a fizetendő adó összege, azt a határozat, illetve értesítés tartalmazza vagy az adószámla online lekérdezésével ellenőrizhető. Az adószámla-egyenleg KAÜ-azonosítással (például ügyfélkapus hozzáféréssel) lekérdezhető a NAV Ügyfélportálon és a NAV-Mobil applikációval. Mindkét felületről lehetőség van az adó online bankkártyás fizetéssel való rendezésére is.

Akinek van ügyfélkapus hozzáférése, de azt nem tudja vagy nem szeretné használni, hanem a jövőben inkább postai úton szeretné kapni többek között a gépjárműadó-határozatot, az kérheti az elektronikus kapcsolattartás kizárását online, a kormányablakokban, illetve a NAV egyes ügyfélszolgálatain.

A gépjárműadóval kapcsolatos mentesség, kedvezmény vagy szüneteltetés bejelentéséhez a GJADO-adatlapot kell kitölteni. Erre webes felületen, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban is lehetőség van. A beazonosíthatóság hiánya és az adótitok védelme miatt e-mailen nincs lehetőség ügyintézésre, helyette az e-Papír szolgáltatással lehet azonosított módon, kényelmesen elektronikus beadványt küldeni.

Ha a gépjármű tulajdonosa elhunyt, a kiszabott adót nem kell helyette befizetni. A hagyatéki eljárás lezárása után a NAV, az elhunyt adójának megállapítására – kérelemre vagy hivatalból – induló eljárás során, értesíti az örököst a fizetendő gépjárműadó összegéről.

A részletes szabályok megtalálhatók a NAV honlapjáról letölthető 95. számú információs füzetben.

zarva_tabla_meska

Védőnői szolgálat ZÁRVA 06.22-én

Tisztelt Lakótársaim!
Ma kaptuk a tájékoztatást, hogy 2023.06.22- én (csütörtökön) a VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT zárva tart.

Szíves megértésüket köszönjük!

Fazekas László
polgármester

IMG_20210629_130621

Szentmártoni út

Megérkezett önkormányzatunkhoz a támogató okirat a Szentmártoni út M4. számú úton túli szakasza új aszfaltréteggel történő felújításának támogatásáról. Eszerint, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési alap VP6-7.2.1.1 – 21. kódú pályázatán 294.987.267 forintot nyertünk a 4467 folyóméteren szükséges rekonstrukciós feladat elvégzésére.

A beruházás kivitelezőjét nyílt közbeszerzési eljárás keretében választhatjuk ki. A munkálatokat november 30-áig kell befejeznünk. Ennek megfelelően, hozzáfogtunk az előkészületekhez.

 

Fazekas László
polgármester

szunyogirtas_földi_kép

Tájékoztató földi szúnyoggyérítésről

 

Tájékoztatom lakótársaimat, hogy 2023. június 19-én hétfőn, (nem megfelelő időjárás estén egy későbbi időpontban, amelyről külön tájékoztatást adunk) földi úton történő kémiai szúnyoggyérítés lesz Albertirsa város közigazgatási területén. A gyérítési munkákat a COMBI Kft. végzi, a tervek szerint a késő esti órákban (napnyugtát követően).

A gyérítéshez használt engedélyezett készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer.

A készítmény a kijuttatott enyhe mennyiségben (0,6 liter/hektár) az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes. A hatóanyag néhány óra alatt lebomlik.

A szúnyoggyérítés során jelentkező esetleges erős zaj miatt kérjük szíves elnézésüket!

A lakosság részére javasolt intézkedések:

A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szárításra teregetett ruhákat, a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni. A kezelés idejére és az azt követő 1 órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani és a külső levegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket kikapcsolni. A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni. A kezelést végző gépkocsi közvetlen közelében tartózkodni nem szabad.

A szabadban, fedetlenül tárolt vízgyűjtő edényekben, a különböző tárgyakban megülő esővízben akár egy hét alatt is kifejlődhetnek a szúnyoglárvák. A szúnyogirtó kezelés kiegészítéseként ajánlott, hogy az ingatlantulajdonosok szüntessék meg, rendszeresen ürítsék vagy takarják le az épületek körüli kisebb, pangó vizeket.

Megértésüket, és együttműködésüket köszönöm!

 

Fazekas László

polgármester

Máv

Tisztelt Lakótársaim!

Az MÁV Zrt. az alábbi tájékoztató levelet juttatta el hozzám:

 A MÁV Magyar Államvasutak Zrt. tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy 2023.06-17-2023.06.18 között zöldterület- és pályakarbantartási munkálatokat végez 100 vv Albertirsa-Ceglédbercel-Cserő állomások között.

 

Fazekas László

polgármester

Holiday

Dr. Pécsi Angéla szabadsága 2023.06.16-21-ig

Tisztelt Lakótársaim!
Tájékoztatom Önöket arról, hogy Dr. Pécsi Angéla 2023.06.16-21-ig  szabadságon lesz.
Helyettesíti Dr. Hajduhegyi Ágnes a gyermekrendelőben.
Rendelési idő:
Június 16. (péntek) 14-15 óráig
Június 19. (hétfő) 16:30-18 óráig
Június 20. (kedd) 14-15 óráig
Június 21. (szerda) 15-15 óráig
Fazekas László
polgármester

véradás3

Akik nem várnak elismerést

 

 

Világunkban sokféle önzetlen segítségnyújtásra, támogatásara nyílik mód. Olyanokra, amelyek a maguk nemében mind lényegesek. Aligha vitatható, hogy ha fontossági sorrendet állítunk, az önkéntes véradás az egyik legelőkelőbb helyre sorolandó, hiszen akkor van rá szükség, amikor nagy a baj. Albertirsán, a Móra Ferenc Művelődési Házban rendszeresen megszervezésre kerülő véradási alkalmakon átlagosan mintegy 50 önkéntes lakótársunk vesz részt. Ők azok, akik önmagukból adnak egy kis darabot, ami mások számára az életet jelentheti. Ők azok, akik ezért nem követelnek, még csak nem is várnak elismerést, köszönetet. Azért nem, mert őszintén, emberségből adnak.

Most mégis megköszönöm nekik, a Véradók Világnapja alkalmából!

 

Fazekas László

polgármester

Holiday

Dr. Makkos Gyula szabadsága 2023.06.14-én

Tisztelt Lakótársaim!
Tájékoztatom Önöket arról, hogy Dr. Makkos Gyula 2023.06.14-én szabadságon lesz.
Helyettesíti Dr. Zolnyan Erzsébet a saját rendelőjében, saját rendelési idejében.
Fazekas László
polgármester

papaapaplyly

Pályázati kiírás

Albertirsa Város Önkormányzata a vagyongazdálkodásról szóló 12/2009. (V. 29.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Ör.) alapján a következő pályázati felhívást teszi közzé:

A pályázatot kiíró szerv megnevezése: Albertirsa Város Önkormányzata, a Képviselő-testület 126/2023.(V.25.) számú határozata alapján.

A pályázatot kiíró szerv székhelye: Albertirsa, Irsay Károly utca 2.
A pályázat célja: önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítése

A pályázat jellege: nyílt

A pályázati fordulók száma: 1

A pályázat tárgya:
Albertirsa, belterület 6301/70 helyrajzi számú, művelési ág szerint kivett beépítetlen terület megnevezésű, 5127 m2 területű, 1/1 arányban Albertirsa Város Önkormányzata tulajdonában lévő ingatlan értékesítése.

Övezeti besorolás: az ingatlan Gksz-2 övezetbe tartozik.

Az ingatlan fás, füves kaszáló, közművesítetlen, épület nincs rajta. Sík, Ény-Dk-i tájolású, közbenső telek, közvetlen közútról megközelíthető. Építésre alkalmas, kereskedelmi, szolgáltató terület.

Az ingatlan minimális vételára: 25.000.000-Ft+Áfa.

Az ingatlan részletes ismertetését a kiíró szerv az ajánlattevők részére előre egyeztetett időpontban személyesen biztosítja.

Az ajánlatok benyújtásának helye és módja: postai úton, zárt borítékban az “Albertirsa Közös Önkormányzati Hivatal 2730 Albertirsa, Irsay Károly utca 2.” címzéssel ellátva vagy személyesen, a lentebb meghatározott határidőig, zárt borítékban, az Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal iktatójában.

A borítékon minden esetben tüntessék fel a pályázat tárgyát, valamint, hogy a bontási eljárás megkezdéséig felbontani tilos.

Az ajánlatot 1 eredeti példányban hivatalos, cégszerű aláírással ellátva kell benyújtani.

Az ajánlatok benyújtásának határideje: 2023. június 23. 12:00 óra

Postai úton történő ajánlattétel esetén a benyújtás időpontja a boríték Címzettnél történő érkeztetésének időpontja.

Az ajánlati kötöttség időtartama: az ajánlatok benyújtásának határidejétől számított 60 naptári nap.

A pályázati eljárásra vonatkozó információszerzés helye, ideje, kapcsolattartási adatai: Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal Városüzemeltetési Iroda 7. irodája, előre egyeztetett időpontban.

Az ajánlatok értékelési szempontja: a pályázatok elbírálásánál elsődleges szempont a vételár nagysága.

Egyéb szabályok
A pályázat kiírója fenntartja azon jogát, hogy a legmagasabb árat kínáló ajánlattevőkkel pályázatbontást követően további tárgyalást folytasson, közöttük zártkörű licitet tartson, illetve, hogy a pályázatot indokolás nélkül eredménytelennek minősítse. A vételárat az adásvételi szerződés megkötésekor a vevőnek egy összegben kell kiegyenlítenie.

Amennyiben a vételár kiegyenlítése banki kölcsön igénybevételével történik, úgy kérjük annak tényét az ajánlatban feltüntetni.

A szerződéskötés, földhivatali bejegyzés költsége a vevőt terheli.
A pályázatra benyújtott ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő részletes és jogilag kötelező erejű nyilatkozatát arról, hogy a pályázati kiírásban foglaltakat, különösen a vételár, és egyéb költségek megfizetésének módját és határidejét, elfogadja.

Az ajánlat kötelező melléklete a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény alapján az átláthatósági nyilatkozat.
A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény értelmében a Magyar Államot elővásárlási jog illeti meg, így a szerződéskötés feltétele, hogy a Magyar Állam nem él elővásárlási jogával, vagy a törvényi határidőn belül nem nyilatkozik az elővásárlási jog gyakorlásáról.

A pályázati eljárásra vonatkozó további szabályok megtalálhatóak az Ör-ben és mellékleteiben, amelyek a www.albertirsa.hu weboldalon nyilvánosan is elérhetőek.

Albertirsa, 2023. június 9.

Fazekas László polgármester s.k

advanced-floating-content-close-btn
Megszakítás