HASZNOS WEBOLDALAK
DTKH ügyfélszolgálat
MÁV jegyvásárlás
MVM Next Online ügyintézés
kut_2

Érdemes várni

Jó néhány esztendeje zajlik az engedéllyel nem rendelkező fúrott kutak legalizálása körüli állami huzavona. Legutóbb 2020. végén történt az a törvénymódosítás, mely szerint a szóban forgó kutakra 2023. december 31-éig fennmaradási engedélyt kell szerezni. Aki ezt elmulasztja, 2024. januárjától vízgazdálkodási bírságra számíthat.

Ugyanakkor, az elmúlt hetek szóbeszéde után ma már tény, hogy belügyiminiszter úr olyan tartalmú előterjesztést tesz le az országgyűlés asztalára, mely (A vízgazdálkodásról szóló 1995.évi LVII. törvény módosításával) az 50 méternél nem mélyebb, az első vízzáró réteget el nem érő, a vízkészletvédelmi országtérképen vízkészletvédelmi szempontból kockázatmentesként meghatározott területeken lévő kutak esetében mentességet biztosít az engedélyeztetés alól. Jelen pillanatban tehát több mint valószínű, hogy a sekély és alacsony vízhozamú, háztartási kutak esetében nem lesz szükség engedélyeztetésre.

A kialakult helyzetben mindenképp érdemes megvárni az Országgyűlés e témában pár héten belülre várható döntését.

 

Fazekas László
polgármester

Pályázati felhívás – Pénzügyi számviteli ügyintéző munkakörre

Pályázat pénzügyi – számviteli munkakör

Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet pénzügyi – számviteli ügyintézői munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozott idejű közszolgálati jogviszony

Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:
Pest megye, 2730 Albertirsa, Irsay Károly utca 2.

 

A munkakörbe tartozó, betöltője által ellátandó lényeges feladatok:

Az államháztartás rendje szerint az önkormányzat és költségvetési szervei gazdálkodási, pénzügyi-számviteli feladatainak teljes körű ellátása.  Költségvetési előirányzatok tekintetében a gazdálkodással, a könyveléssel, az adatszolgáltatásokkal kapcsolatos feladatok elvégzése. Az önkormányzat és költségvetési szervei gazdálkodásáról szóló beszámolóinak, mérlegeinek, valamint az időközi költségvetési jelentéseinek elkészítésében való közreműködés, gazdasági események kontírozása, főkönyvi könyvelés, analitikus nyilvántartások vezetése, számlázási feladatok. Részvétel a határidős feladatok elvégzésében.

Tárgyi eszközök nyilvántartása. Egyéb pénzügyi és gazdálkodási feladatok.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI. 14.) önkormányzati rendelete irányadó.

Pályázati feltételek:

  • magyar állampolgárság,
  • cselekvőképesség,
  • büntetlen előélet,
  • a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásáról szóló 29/2012. (III.7.) Korm. rendelet. 1. számú melléklet 19. pontja szerinti végzettség,
  • vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség,
  • hozzájáruló nyilatkozat pályázati anyagba történő betekintésről.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • államháztartási szakon szerzett mérlegképes könyvelői képesítés,
  • államháztartás területén szerzett számviteli gyakorlat,
  • Felhasználói szintű ASP rendszer ismerete.

Elvárt kompetenciák:

  • szakmai ismeretek kiváló színvonalon történő alkalmazása,
  • kiváló problémamegoldó képesség,
  • önálló, felelősségteljes munkavégzés,
  • megbízhatóság,
  • hivatástudat és elkötelezettség,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • a 87/2019. (IV.23.) Korm. rendelet 1. melléklete szerinti önéletrajz,
  • a végzettséget, szakképesítést tanúsító okiratok másolatai,
  • a pályázatban előnyként megjelölt feltételeket igazoló dokumentumok,
  • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
  • nyilatkozat, hogy vállalja a vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatását,
  • nyilatkozat, hogy a Kttv. 84-85. §-a szerinti összeférhetetlenség nem áll fenn.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2023. június 7.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Zátrokné Dobrovolni Erika nyújt, a 06 53 570-055 telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

A pályázat benyújtható:

  • személyesen, illetve postai úton a 2730 Albertirsa, Irsay Károly utca 2. címre,
  • elektronikusan: jegyzo@albertirsa.hu email címre megküldve.

A pályázat elbírálásának határideje: 2023. június 12.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információk:

A munkáltató 6 hónap próbaidőt határoz meg.

A pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát a pályázat kiírója fenntartja.

 

Pályázati felhívás – Adóügyi ügyintéző munkakör

Pályázat – adóügyi ügyintéző munkakör

Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapjánpályázatot hirdet Adóügyi ügyintéző munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony

Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:
Pest megye, 2730 Albertirsa, Irsay Károly utca.2

A munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:
adókivetés, adóbehajtás, adóellenőrzés, állomány-karbantartás, adóügyi iratok iktatása postázásra előkészítése

Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI. 14.) önkormányzati rendelete irányadó.

Pályázati feltételek:

  • magyar állampolgárság,
  • cselekvőképesség,
  • büntetlen előélet,
  • a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásáról szóló 29/2012. (III.7.) Korm. rendelet. 1. számú melléklet a 19. pontja szerinti végzettség,
  • vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség,
  • hozzájáruló nyilatkozat pályázati anyagba történő betekintésről.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • közigazgatási alapvizsga, megléte,
  • önkormányzati adóhatósági feladatok ellátásában szerzett szakmai gyakorlat,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • a 87/2019. (IV.23.) Korm. rendelet 1. melléklete szerinti önéletrajz,
  • a végzettséget, szakképesítést tanúsító okiratok másolatai,
  • a pályázatban előnyként megjelölt feltételeket igazoló dokumentumok,
  • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
  • nyilatkozat, hogy vállalja a vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatását,
  • nyilatkozat, hogy a Kttv. 84-85. §-a szerinti összeférhetetlenség nem áll fenn.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2023. június 7.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Zátrokné Dobrovolni Erika nyújt, a 06 53 570-055 telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

A pályázat benyújtható:

  • személyesen, illetve postai úton a 2730 Albertirsa, Irsay Károly utca 2. címre,
  • elektronikusan: jegyzo@albertirsa.hu email címre megküldve.

A pályázat elbírálásának határideje: 2023. június 12.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információk:

A munkáltató 6 hónap próbaidőt határoz meg.

A pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát a pályázat kiírója fenntartja.

– személyesen, illetve postai úton a 2730 Albertirsa, Irsay Károly utca 2. címre,
– elektronikusan: jegyzo@albertirsa.hu email címre megküldve.

A pályázat elbírálásának határideje: 2023. június 12.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információk:
A munkáltató 6 hónap próbaidőt határoz meg.
A pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát a pályázat kiírója fenntartja.

 

uszomesterkeresunk

Álláshirdetés úszómesteri munkakör elvégzésére

ALBERTIRSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
munkatársat keres,
az Albertirsai Gyógyvizű Fürdőbe,
szezonális jelleggel, az alábbi pozícióba:
USZODAMESTER
Elvárások:
középfokú iskolai végzettség és úszómesteri vagy uszodamesteri vizsga
(amennyiben Ön vizsgával nem rendelkezik, az Önkormányzat vállalja a képzés díját, a munkaszerződés idő előtti megszűnése esetén visszatérítési kötelezettség mellett),
cselekvőképesség, büntetlen előélet,
vendégközpontúság, segítőkészség,
udvariasság, ápoltság, igényes munkavégzés.
Előny:
szakmai tapasztalat.
Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal a
muszak@albertirsa.hu email címen, vagy az Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal címére történő megküldésével.
Érdeklődhet a 06 53/570 056-os telefonszámon.
Jelentkezési határidő: 2023. május 31.

palyazati_felhivas_0

Pályázati felhívás

Albertirsa Város Önkormányzata pályázatot hirdet a tulajdonát képező strandfürdő (Albertirsa 6314/16 hrsz) területén elhelyezkedő büfék (8-as büfé és az ahhoz tartozó Szaletli büfé, valamint az 5-ös büfé) bérbeadására, üzemeltetésére.

A részletes felhívás és dokumentáció az érdeklődők számára átvehető, hivatali időben az Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal Városüzemeltetési Irodáján, illetve elektronikus úton a jegyzo@albertirsa.hu e-mail címen.

A pályázat benyújtási határideje: 2023. május 23. 15 óra.

Albertirsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 105/2023.(V.05.) határozata alapján.

aramszunet10

Figyelem, áramszünet 2023. május 19-én!

Tisztelt Lakótársaim!

Az MVM Démász Áramszolgáltató Kft az alábbi tájékoztató levelet juttatta el hozzám:

Ezúton tájékoztatjuk, hogy Társaságunk, előre tervezett munkálatokat fog végezni, az alábbi időszakokban és területeken. Ezen időszakokban a villamosenergia-szolgáltatás szünetelni fog.

Időszakok:

2023.05.19.   07:30 – 15:30

Területek:

Albertirsa

 

Csengey Gusztáv utca 1., 8. – 10.;

Kolozsvári utca 57. – 59. 62. – 66.;

Somogyi Béla utca 1. – 23., 2. – 34.;

Temető utca 2. – 8.

 

Berendezéseinket az áramszünet ideje alatt is feszültség alatt állónak kell tekinteni! Aggregátor használata kizárólag Társaságunktól előzetesen megkért, írásbeli engedély alapján történhet. Amennyiben saját vagy bérelt aggregátort kíván alkalmazni szíveskedjen az áramszünetet megelőzően legalább 5 nappal elektronikus levélben a hozzaferesi.iroda@mvmdemaszhalozat.hu e-mail címre bejelenteni, melynek tárgya “Aggregátor használat” legyen!

Levele tartalmazza az Ön nevét, telefonos elérhetőségét, továbbá azon felhasználási hely címét és 0400-val kezdődő 10 jegyű azonosítóját, ahol aggregátorozni kíván!

 

Üdvözlettel:

MVM Démász Áramhálózati Kft.

 

f6e7b41f9ac49d64fd4ae554f1a7597d45c90f39

Főépítész Asszony ügyfélfogadási ideje

Tisztelt Lakótársaim!

Tájékoztatom Önöket, hogy Főépítész Asszony következő fogadóórája jövő héten kedden, azaz május 16-án lesz.
Ezt követően június 20-án lesz lehetőség személyes konzultációra.
A két időpont között az alábbi emailen elérhető: foepitesz@albertirsa.hu.

Fazekas László

polgármester

allashirdetes_

Álláshirdetés gépész munkakör betöltésére

ALBERTIRSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

munkatársakat keres

az Albertirsai Gyógyvizű Fürdőbe,

szezonális jelleggel az alábbi feladatok ellátására:

GÉPÉSZ

Elvárások: büntetlen előélet, cselekvőképesség,

középfokú iskolai végzettség és alapfokú szakirányú végzettség vagy szakmunkás végzettség: vízműkezelő, vízforgató gépész.

Előny: szakmai tapasztalat.

Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal, a muszak@albertirsa.hu email címen,

vagy az Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal címére történő megküldésével.

Érdeklődni lehet a 0653/570-068-as telefonszámon.

Jelentkezési határidő: 2023. május 26.

munkatarsat_keresunk_kep_honlapra

Műszaki ügyintéző pályázati kiírás

Az Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal pályázatot hirdet Közszolgálati (Kttv.) keretében MŰSZAKI ÜGYINTÉZŐ munkakör betöltésére.

Tevékenységi kör (ellátandó feladatok):

  • településrendezési szerződések előkészítése;
  • utólagos közműcsatlakozási (víz-és szennyvíz) hozzájárulások kiadása;
  • ÉTDR rendszer hivatalt érintő ügyintézése,
  • építésügyi vonatkozású panaszbejelentések kivizsgálása;
  • ügyfelek tájékoztatása a HÉSZ szerinti építési lehetőségekről;
  • belterületbe vonási kérelmek ügyintézése;
  • közútkezelői hozzájárulás kiadása kapubehajtókhoz;
  • hatósági bizonyítvány kiadása ingatlan rendeltetésmód, illetve rendeltetésszám változtatásához;
  • jegyzői hatáskörbe tartozó szakhatósági állásfoglalások kiadása
  • önkormányzati beruházásokkal kapcsolatos feladatok ellátása: közreműködés az előkészítés, tervezési munka szakaszában;

 

Betöltendő állás jogviszonya: Közszolgálati jogviszony (Kttv.)

Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája:

Határozatlan, 40 óra, teljes munkaidő (heti 40 óra), Teljes munkaidő

 

Állás tervezett betöltésének időpontja: 2023.07.01.

 

Munkavégzés helye: Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal

 

A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.):

A kinevezéskor 3 hónap próbaidő kerül kikötésre. A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései, valamint a Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal Szabályzatainak rendelkezései az irányadók.

 

A pályázat benyújtható:

  • személyesen, ill. postai úton a 2730 Albertirsa, Irsay Károly utca 2. címre,
  • elektronikusan: jegyzo@albertirsa.hu email címre megküldve.

Pályázati feltételek:

  • büntetlen előélet
  • cselekvőképesség
  • magyar állampolgárság
  • Felhasználói szintű MS Office alkalmazás (irodai alkalmazások)

 

Elvárt végzettség/képesítés:

Középfok – szakképzettség, Általános műszaki képzés, a 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet 1. számú melléklet 14. és 32. pontjában meghatározott végzettség

 

A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:

  • fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23) Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
  • végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolata
  • hozzájáruló nyilatkozat pályázati anyagba történő betekintésről

 

Pályázat elbírálása során előnyt jelent:

  • közigazgatási területen szerzett szakmai tapasztalat
  • ASP Iratkezelő szakrendszer felhasználói szintű ismerete
  • 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet 1. számú melléklet 14. és 32. pontjában meghatározott felsőfokú végzettség

A pályázat benyújtásának határideje: 2023. 05. 31.

A pályázat elbírálásának határideje: 2023. 06. 12.

A közszolgálláson való publikálás ideje: 2023. 05. 08.

A pályázat elbírálásának módja: A pályázatokat személyes meghallgatást követően, az Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője bírálja el fenntartva a jogot arra, hogy a pályázati eljárást eredménytelenné nyilvánítsa.

 

#thegov_button_65db84b5e5ecd { color: rgba(255,249,249,1); }#thegov_button_65db84b5e5ecd:hover { color: rgba(49,49,49, 1); }#thegov_button_65db84b5e5ecd { border-color: rgba(49,49,49, 1); background-color: rgba(202,12,12,1); }#thegov_button_65db84b5e5ecd:hover { border-color: rgba(49,49,49, 1); background-color: rgba(255,255,255,1); }