2023.10.09.
Category: Közlemény
DAKÖV Kft. – Monori iroda ügyfélfogadás szünetel
Tisztelt Lakótársak!
Az DAKÖV Kft. az alábbi tájékoztató levelet juttatta el hozzám:
A mai napon a monori ügyfélszolgálati irodát műszaki okokból kénytelenek vagyunk bezárni, az ügyintézés sajnos szünetel.
Megértésüket ezúton is köszönjük!
Fazekas László
polgármester
Nagyváradi utcai plusz!
Mint korábban beszámoltam róla, gőzerővel zajlik három belterületi utcánk újra aszfaltozása. Ezek egyike a vasútvonal déli oldalán lévő Nagyváradi utca, melynek szűk keresztmetszete miatt az ott lévő gyalogjárda most szó szerint szorult helyzetbe kerülne. Pontosabban, az útburkolat felújítása következtében, a szintje, az alá esne. Így nagyobb előzések után csak ladikkal közlekedhetnének rajta az arra járók. Ezért, egyfajta csatlakozó beruházásként leaszfaltoztatjuk a járdát is. Az önkormányzatok fejlesztéseire vonatkozó törvényi szabályozás értelmében, ennek a feladatvégzésnek a kivitelezőjét is csak közbeszerzési pályázattal választhatjuk ki. Képviselő-testületünk, miután gondoskodott a szükséges anyagi forrásról, kiírta a pályázatot. Reményeim szerint, október végén dönthetünk a kivitelező személyéről, s így még a tél beállta előtt, az útburkolat mellett a gyalogjárda is vadonatúj aszfaltréteget kaphat a Nagyváradi utcában.
Fazekas László
polgármester
KSH Adatfelvétel 2023. október 2-december 18. között!
Tisztelt Lakótársaim!
A KSH 2023. október 2-2023. december 18.-a között Albertirsán a háztartások jövedelmi viszonyairól, megtakarítási szokásairól, életkörülményeiről gyűjt adatot.
Az érintett háztartások levélben kaptak felkérést, a kiválasztásuk véletlenszerű volt.
Az összeírók fényképes igazolvánnyal rendelkeznek.
Lehetőség van online adatszolgáltatásra, vagy az összeírók keresik fel személyesen vagy telefonon a címeket.
Az interneten válaszolók 10.000 Ft-os, az interjús kikérdezésben résztvevők 5.000 Ft értékű vásárlási utalványt kapnak postai úton.
A válaszadás önkéntes és anonim.
A kapott adatokat a KSH kizárólag statisztikai célra, összesítve, egyedi azonosítás nélkül kezeli.
További felvilágosítás hétfőtől-csütörtökig 8 és 16:30 óra, pénteken 8-14:00 óra között +3680200766 zöldszámon, lakinfo@ksh.hu e-mail címen kérhető. Az adatfelvétellel kapcsolatban a www. ksh.hu/mibolelunk internetes oldal nyújt bővebb tájékoztatást.
Kutak engedélyezése
A vízgazdálkodásról szóló 1995.évi LVII. törvény az utóbbi években többször módosult a fúrt, ásott kutak engedélyeztetésével kapcsolatban.
A nyár folyamán megjelent a vízkészletvédelmi országtérkép, ami „kockázatos” és „kockázatmentes” vízkészletvédelmi besorolású területeket különböztet meg. Az Országos Vízügyi Igazgatóság honlapján településre, címre, helyrajziszámra lehet keresni a Vízkészletvédelmi Országtérképen. A vízkészletvédelmi besorolás befolyásolja az engedélyezést. A vízkészletvédelmi országtérkép elérhetősége: http://geoportal.vizugy.hu/vizkeszletvedelem/
2024. január 1-től háztartási vízigényt kielégítő, 50 méter talpmélységet meg nem haladó és az első vízzáró réteget el nem érő kút létesítése esetén, amennyiben az a vízkészletvédelmi országtérképen vízkészletvédelmi szempontból kockázatmentesként meghatározott területen található, nem kell vízjogi engedélyt kérni és nincs bejelentés. Amennyiben „kockázatos” besorolású a háztartási célú használat, akkor a jegyzőhöz kell bejelenteni.
A 2024. január 1-e előtt létesített, háztartási célú kutak akár kockázatos, akár kockázatmentes területen találhatók, bejelentés és engedélyezés nélkül fennmaradhatnak, s mentesülnek a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól.
Kovács Zoltánné dr.
jegyző
Épül az óvoda…
Az eredeti tervek szerint, jó ütemben halad az újtelepi (Ady Endre utca) óvoda 2 új foglalkoztató teremmel – 50 férőhellyel történő bővítése. A nagyobb részben állami céltámogatásból finanszírozott, mintegy 270 millió forint értékű beruházás eredményeként 2024. elején megoldódhatnak a város óvodáskorú kisgyermekeinek intézményi elhelyezési gondjai. Ezek a feszültségek Albertirsa lélekszámának egyébként örvendetes növekedéséből adódnak.
A kivitelezés készültségi foka napokon belül eléri az ötven százalékot. Így a december 31-ére tervezett befejezésnek nem lehet akadálya.
Fazekas László
polgármester
Vágányzári információ 2023.09.28 – 09.29.
A MÁV-START Zrt. tájékoztatta az Igazgatóságot, hogy 2023. szeptember 28/29-én a Cegléd állomáson végzett pályakarbantartási
A Budapest-Nyugatiból szeptember 28-án 23:43 órakor induló 2648 sz. vonat helyett Albertirsa—Szolnok között vonatpótló autóbusz közlekedik.
A Budapest-Nyugatiból szeptember 29-én 0:43 órakor induló 2610 sz. vonat helyett Albertirsa—Szolnok között vonatpótló autóbusz közlekedik.
A Ceglédről szeptember 29-én 3:03 órakor induló 2819 sz. vonat helyett Cegléd—Albertirsa között vonatpótló autóbusz közlekedik.
A vonatpótló busz Ceglédről korábban, 2:44 órakor indul.
Kérem, hogy a helyben szokásos módon szíveskedjenek tájékoztatni a településükön élő utazóközönséget a változásokról.