Pályázati felhívás tűzifa támogatásra

Települési támogatás pályázat

Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 

Népjóléti Bizottsága,

Albertirsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2015.(II.27.) Önkormányzati rendeletének 18. § (1) b) pontja alapján, a

2017. évre pályázatot ír ki

TŰZIFA TÁMOGATÁSRA

Pályázati feltételek:

Pályázatot az az Albertirsa közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel rendelkező és életvitelszerűen itt élő állampolgár nyújthat be:

·                     akinek háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum mindenkori legkisebb összegének 200 %-át, egyedül élő esetén 250 %-át;

·                     aki a pályázati adatlapot hiánytalanul kitölti, és az igazolásokat csatolja,

 

Aki lakhatási támogatásban részesül, pályázatot nem nyújthat be.


A pályázati adatlap beszerezhető az Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal portáján és a 19. irodában (2730 Albertirsa, Irsay K. u. 2.).

 

A támogatás mértéke 5 mázsa tűzifa, háztartásonként, egyszeri alkalommal.

 

A pályázat 2017. október 16-től 2017. október 27-ig nyújtható be, az előírt formanyomtatványon és a megjelölt igazolásokkal együtt.

A tűzifa kiszállítása 2017. decemberében kezdődik.

A pályázat kötelező mellékletei:

-   pályázati adatlap,

-   a pályázati adatlap táblázatában feltüntetett jövedelmek valódiságát igazoló iratok - kivéve a családi pótlék és a GYES igazolását, ha azt nem munkáltatói kifizetőhely folyósítja, valamint a GYET és a fogyatékossági támogatás (FOT) igazolását - mely igazolások 30 napnál régebbiek nem lehetnek,

-  amennyiben a jövedelem kizárólag alkalmi munkából származik, csatolni kell az állami foglalkoztatási szervvel való együttműködésről szóló igazolást,

-  16. életévet betöltött gyermek esetében a tanulói jogviszonyról szóló igazolás,

-  felsőfokú oktatási intézményben tanuló gyermek esetén a hallgatói jogviszonyról szóló igazolás.

A hiányos vagy késve érkezett pályázatokat nem tudjuk figyelembe venni.

A pályázatot a Népjóléti Bizottság bírálja el legkésőbb 2017. november 29-ig. A kérelmek elbírálása beérkezési sorrendben történik. A keret kimerülését követően a kérelmek elutasításra kerülnek.

A pályázat benyújtható:

Személyesen: ügyfélfogadási időben az Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal 19. irodájában.

Postai úton: Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal 2730 Albertirsa, Irsay K. u. 2. A borítékra kérjük ráírni: „PÁLYÁZAT TÜZIFA TÁMOGATÁSRA

Tűzifa támogatási nyomtatvány 2017.

www.someday.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, internetes és intranetes alkalmazásfejlesztés