Megkezdődött a bölcsőde felújítása
Albertirsán 1972-ben épült a máig működő bölcsőde. A múlt század kilencvenes évtizedének közepén, az addig negyven férőhelyes intézményt megosztották. Azóta húsz bölcsődés és ugyanannyi óvodás kisgyermek vehette igénybe. Az utóbbi öt-hat esztendőben azonban egyre nőtt az érdeklődés a bölcsőde iránt. A mind nyilvánvalóbbá váló férőhely bővítési szükséglet kielégítésére azonban csak az Újtelepi Óvoda építés után gondolhattunk. Ellenkező esetben az óvodai ellátás mondott volna csődöt.Miután tehát 2008-ban sikeresen pályáztunk óvoda építésre, megcélozhattuk ezt a bölcsőde vonatkozásában is. Megtettük, s munkánk ebben az esetben is eredményesnek bizonyult: egy európai uniós pályázaton 124.650 ezer forintot nyertünk, bölcsődénk negyven férőhelyesre történő visszaalakítására, valamint teljes felújítására. A kivitelezés megvalósításához szükséges közbeszerzési pályázatot, 119.749.361 forint vállalási díjat ajánlva, a KÉSZ-KEVE Kft. nyerte meg. Az említett cég július első felében hozzálátott a feladat elvégzéséhez.
Mindez azt jelenti, hogy az ősz második felére elkészül a munka. Ennek eredményeként egy negyven férőhelyes, a XXI. század követelményeinek mindenben megfelelő, korszerű bölcsődéje lesz városunknak.
(Fazekas László)

2010.07.27 - Albertirsa.hu






