Megemlékezés augusztus 20-án

2012. 08.20. Hagyományos keretek között zajlott idén is a városi Szent István napi ünnepség. Államalapításunk napján, augusztus 20-án délelőtt fél tíztől istentisztelettel kezdődött a megemlékezés a Római Katolikus templomban. Kiszel Mihály prépost méltatta Szent István királyunk nagyságát, aki uralkodása idején mindvégig a magyar nemzet szolgálta, elfogadottá tette Európa számára országunkat, miközben sikerült megőrizni identitásunkat. Olyan rendszert, kultúrát és értékrendet adott a magyarságnak, mely hűségesen kiállta az idő próbáját. Az emlékező szavak, valamint az új kenyér megáldása után, Elter János, a Jogi- és Ügyrendi Bizottság elnöke mondott ünnepi köszönőt: „Tisztelt ünneplők, vendégek, kedves testvéreim! Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus! Ezen a jeles napon azért jöttünk itt össze, ebben a templomban, hogy megemlékezzünk Magyarország nemzeti és állami ünnepéről. Az ennek alapot adó történésekről, István királyunknak 1083-ban történt szentté avatásáról. Egyben idézzük fel a kalendárium szerint 1000-ben, augusztus 15-én Esztergomban történt megkoronázását. Ez római katolikus keresztény szertartás szerint történt, a II. Sylvester pápától kapott tiarával. Valamint emlékezzünk, 1038-ban nagy királyunknak ugyanerre a napra eső halálának évfordulójára is.
Mint azt mindenki tudja, Szent István király törvényeivel a keresztény tanításokat az ország minden lakójára kiterjesztette. Nevéhez tíz egyházmegye megszervezése kötődik, ezek élén érsek, illetve püspök állt. A keresztény életfelfogás a királyság legszilárdabb bázisává, a megtelepült társadalom mindennapi életének megtartó erejévé vált. A kitűnő hadviselő és belső ellenfelein győzedelmeskedő, erőskezű uralkodó 1038-ban, ¬a történészek becslése szerint ¬63 éves korában hunyt el. 45 esztendővel később VII. Gergely pápa Istvánt és fiát, Imre herceget, a szentek sorába emelte. A Magyar nép erre az időpontra – 1083. augusztus 20-ára - ¬évszázadok óta kegyelettel emlékezik. Államalapító Szent István ünnepe, amely a hagyomány szerint egyben az új kenyér napja - nemzeti ünnep. Az Országgyűlés döntése értelmében 1991-től a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe is.
A szentté avatás alkalmából László királyunk emeltette ki István király maradványait a székesfehérvári sírból. Hartvik legendáriuma szerint az exhumáláskor az uralkodó jobb kézfejét épségben találták. Történelmi tény, hogy az ereklye őrzésére Szt. László megalapította a benedekrendi, szentjobbi (azaz berettyói) apátságot.
A török uralom alatt a Szent Jobb Boszniába került, ahonnan keresztény kereskedők váltották ki. István kézfejét ezután a ragúzai ( a mai Dubrovnik ) dominikánus kolostorában helyezték el. Több mint kettőszáz esztendeig őrizték ezen a helyen anélkül, hogy Magyarországon tudtak volna az ereklye hollétéről. Csak Mária Terézia uralkodása idején derült fény a Szent Jobb “titkos" lelőhelyére. A királynő az ereklyét előbb Schönbrunnba, majd Budára vitette. Őrizetét udvari plébánosára: a zsigmondi prépostra, valamint az angolkisasszonyok főnökasszonyára bízta. A szent ereklye számára a magyar püspöki kar 1862-ben nemesfémekkel és drágakövekkel ékesített ereklyetartót készíttetett. A Szent Jobbot a budapesti Szent István Bazilikában őrzik.
Általában itt szoktak a rövid bevezető után, a szónokok kitérni a király életére és emlékezetes csatáira, korszakos tetteire, az államszervező nagyságára és szilárd eltökéltségére, párhuzamba állítva napjaink történéseivel. Azonban én nem ismételném meg a tankönyvekben is megtalálható összefoglalásokat, és a mindenki előtt ismert tényeket. Valami másra szeretném az Önök figyelmét ma itt felhívni. Mégpedig az itt és most is látható olyan vonatkozásra, amellyel az ebbe a templomba járók 1942 óta szembesülnek, ha feltekintenek az oltár felett látható freskóra. Itt nagy királyunk utolsó és egyben legjelesebb tettét láthatjuk megörökítve.
Szent István király halálának dátuma, 1038. augusztus 15-e, amelynek hónapja és napja kivételes módon egybeesett Esztergomban történt megkoronázásának az évfordulójával. Így hát pont 38 éves országlás után, megfáradva és a családi tragédiák után talán meg is törve, készült koronájának, jogarának és uralkodási jelvényeinek átadására - fiainak elvesztése után - a kiválasztott trónörökös részére. A krónikák szerint lázas betegen megérezte, hogy végső ideje közeledik, ő maga azért imádkozott, hogy ezen a napon adhassa át lelkét a Teremtőnek. Miután magához hívatta a püspököket és főbb udvari embereket, velük az utódlás kérdését megbeszélte, aztán olyat tett, amit még soha előtte egyetlen uralkodó sem. A Koronát és az Országot a Magyarok Nagyboldogasszonyának ajánlotta fel. Ebben a gesztusban, mint sok más egyéb államszervezési újításban, nagy királyunk messze megelőzte az összes többi kortársát. Utána csak jóval később követték példáját az oltalomkérésben előbb Lengyelországban, majd több más népnél, például Angliában vagy Mexikóban.
Tehát, a keresztény állam megalapításának egyik sarokpontja ez a szent nap volt, a népemlékezet e szerint is ünnepelt. A halál közeledtének tudata egyben számvetés az életutunkkal. Feltételezhetően így volt István királyunknál is. Szembenézve mindazzal, amit életében alkotott, és amit maga után hagy, egyetlen "megoldás" létezet számára annak megőrzésére - a nemzete javára - az Istenanya oltalma. A Szent Korona ereje pedig, amely a korabeli forrásokban személyként van megemlítve, minden Kárpát-medencei országtest összetartó ereje. A Szent Koronát, melyet Nagyboldogasszonynak, Krisztus édesanyjának, Szűz Máriának ajánlott fel István király, védelmet biztosított a magyarság számára. Hiszen minden háború és tudatos pusztítás ellenére, a tisztító viharok dacára is jelen vagyunk a Kárpát-medencében. Megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán!
A forrásokban a felajánlás szavai a fordítások, és az írói stílusok különbözősége következtében kicsit eltér egymástól. Szent István királyunk utolsó mondatait, az általam már korábban is idézett Hartvik püspök emlékezete így örökítette meg: "Ég királynője, e világ jeles újjászervezője, végső könyörgésemben a szentegyházat a püspökökkel-papokkal, az országot a néppel a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet a te kezedbe ajánlom." Ezt a pillanatot láthatjuk tehát itt fent megfestve, Sándor Béla korszakos műveként. (Ő a múlt század első felében az Iparművészeti Iskola tanára volt. Többek közt jelentős alkotása az egri székesegyház mennyezetének egyik képe, és a budai kapucinus templom freskójának egy része.)
Amikor népe sorsát István király letette a gondviselő Mária kezébe, követett egy jó példát. Hiszen idézzük elménkbe, Mária, Jézus anyja bár az evangéliumokban szinte eltűnik a többi személy árnyékában és meghúzódik a háttérben, azért mindig ott van, amikor Szent Fiának életében szüksége van rá. Ott volt Jézusnak a Templomban történő bemutatásakor, Kánában ő bíztatja fiát, hogy segítse ki a házigazdát, vele volt a háttérben, amikor megkezdi munkásságát. A keresztfa alatt jelenlétével segítette erősnek lenni, ahol Jézus rábízta egyetlen tanítványát a halála előtt - aki ott volt szenvedésekor a Golgotán. Ha pedig Jézus Krisztus, Szűz Mária gondjaira adta legkedvesebb tanítványát – Jánost, Szent István jól tette, hogy követte őt ezen a példán felbuzdulva, és rátestálta országát, féltett kincsét a halála előtt.
Ezt az elkötelezettséget és felkérést később még többször megismételték, követve első királyunk nyomdokait. A felajánlást ünnepélyesen és hivatalosan megújította I. Lipót császár 1687-ben, a pozsonyi országgyűlés alkalmából. Máriavölgybe zarándokolt, ahol a törökök alól fölszabadult országot a Boldogságos Szűz Máriának ajánlotta föl. Ugyan ő 1693-ban a bécsi István-templomban ünnepélyesen hálát adott az Úrnak, hogy Mária közbenjárására megengedte országának a félhold uralma alól való felszabadulást, s megfogadta, hogy a Magyarországon elpusztult településeket mind fölépíti. Majd később 1896-ban Vaszary Kolos hercegprímás, 1998-ban Paskai László bíboros, Nagyboldogasszony ünnepén megismételte ezt a nemes aktust.
Itt láthatjuk tehát fent a templom apszisában, Szent István király utolsó napjának, utolsó korszakalkotó, a festő által kissé megideologizált pillanatát. A freskó készítésekor elfogadott módon, a jelenetben szereplő személyek magukon viselik a kor elképzelését a régmúltról. Azonban a pillanat nagysága átsüt még az eltelt évszázadokon, a viharos és csatazajos évtizedeken keresztül is. Az életút végén még a hatalmas és rettenthetetlen uralkodó is visszatekint tetteire, és korábbi céljaira. Belátja, hogy bármit is tűzött zászlajára, és bármennyit is ért el országlása során, minden egy pillanat alatt a semmibe veszhet. Hiszen tanítói és segítői megismertették a példákkal, miként vált köddé egy – egy nagy uralkodó halála után állama. Hosszabb idő után, de emlékké és mítosszá foszlott a római császárság, a hunok és avarok királysága. Apjától tudta, hogy létezett errefelé más ország is. Volt valaha Arnulf keleti frank király és Szvatopluk morva fejedelem birodalma. Nem akarta, hogy megismétlődjenek az általa megismert példák. Ezért Népét és Országát az általa előrelátott vérzivataros évszázadok során is szerette volna megőrizni, egységben és erőben. Lehet, hogy sokan azt mondják ez nem teljesen sikerült, de az biztos, hogy a Korona felajánlása nem volt hiábavaló. Csak egy Isteni Erő őrizhette meg népünket ennyi évszázadon keresztül úgy, hogy az ármány és saját hibáink többször a tönk szélére sodorták nemzetünk. De még mindig itt vagyunk, és itt is leszünk, mert van, aki vigyázz ránk. Van, aki elfogadta a felajánlást, és nem engedte, hogy a ködbevesző népek és nemzetek sorába lépjünk. Itt vagyunk immár ezer éve Európában, és itt is maradunk. Sok minden változik körülöttünk. Változnak a pénzek, az eszmék, a frázisok. De nekünk Magyaroknak, ezen az ünnepen egy évezred óta változatlan sziklára esik pillantásunk, amely megteremtette tetteivel a jövő nemzedékeit, a mi létünket és jelenünket. Ez az alapkő számunkra Szent István. Ő az és nem mi, akire még további ezer esztendeig emlékezni fognak gyermekeink és utódaik.
Köszönöm, hogy itt lehettem és megoszthattam Önökkel nagy ünnepünk alkalmából néhány gondolatom. Dicsértessék az Úr.”
A megemlékezés az Erzsébet téren felállított Szent István szobornál folytatódott, ahol a Himnusz közös eléneklését követően, elsőként került sor az „Albertira Szolgálatáért” díj átadására. Albertirsa Város Képviselő-testülete a kitűntetést Zajacz Gyuláné pedagógus részére ítélte oda, melyet Major Judit alpolgármester és Fazekas László polgármester nyújtott át.
„Zajacz Gyuláné (szül.: Balázs Mária) Albertirsán született, itt végezte el az általános iskolát, majd a monori József Attila Gimnáziumban folytatta tanulmányait.
Már korán, tizennyolc évesen elkötelezte magát a pedagógus életpálya mellett, amikor 1972-ben képesítés nélküli nevelőként a mikebudai általános iskolában kezdett tanítani. Egy év elteltével a mai Tessedik Sámuel Általános Iskolában folytatta a tanítást, ahol napjainkig oktatta a diákokat. Tanítói oklevelét is munka mellett szerezte meg 1976-ban a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán. 1988. augusztus elejétől hivatása mellé újabb feladatot, felelősséget vállalt: 24 éven át Ő látta el az alsó tagozatos igazgatóhelyettesi teendőket az iskolában. Zajacz Gyulánét kollégái csendes, szerény, alkalmazkodni tudó embernek ismerik. Tanítványait szereti, jó a kapcsolata a szülői házzal. Kollégáihoz közvetlen, segítőkész. Az iskolai és azon kívüli emberi magatartása példamutató.
Munkáján látszott a pedagógus hivatás szeretete. Sokat tett a tehetséggondozásért, versenyekre ösztönözte, készítette fel tanulóit. Tanítványi a megyei versenyeken jó helyezéseket értek el. A lemaradó gyerekekkel korrepetáláson pótolta a hiányosságokat.
Zajacz Gyuláné a pedagógus pályán töltött 40 év alatt mindvégig szívügyének tartotta, hogy a Táncsics utcai épület iskolaként működjön. Rengeteg tett az ott folyó oktatás magas színvonaláért, a gyermekközpontú, otthonos légkör megteremtéséért, az épület és az iskolaudvar folyamatos szépítéséért. Mindig is rendelkezett optimizmussal, és a jó pedagógus minden adottságával. Elhivatottságot érzett a pálya iránt, szerette a gyerekeket. Jó kapcsolata volt a beosztottjaival, a vezetőkkel és a szülőkkel. Gratulálunk a kitüntetéshez!”

A díj átadása után, az ünnepség záró momentumaként Major Judit alpolgármester és Fazekas László polgármester közösen helyezett el koszorút Szent István király szobránál.
Müller Mónika


2012.11.08 - Benyóné Homoki Éva


Kapcsolat  |  korabbi.albertirsa.hu
www.someday.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, internetes és intranetes alkalmazásfejlesztés